napisztori.hu :D

miden ami csak érdekelhet : sztárok, sztorik, fúrcsaságok ;)

Beszakadt a Jégcsarnok


A nemrég épült szlovákiai jégcsarnok tetőszerkezete meggyengült a hó nagy súlya alatt, majd az egész leomlott. A történéseket egy szemtanú kamerájával rögzítette.

A pályán épp egy kisgyerekekből álló hokicsapat gyakorolt. Az edző fülét megcsapták a különös, fentről érkező hangok, és gyorsan elkezdte leterelni a gyerekeket a pályáról. Éppen az utolsó előtti pillanatban sikerült is neki, mielőtt az egész csarnok összeomlott.

A gyerekeket sikerült kimenekíteni, senki sem sérült meg. A csarnok viszont nem tündököl régi fényében


Overdose Sérülése 


A pannoniaoverdose.hu keddi beszámolója szerint a ló január 20-án versenyzett volna, ám 13-án megsérült, így nem indult el a Meydanban rendezett viadalon. Mikóczy Zoltán, a ló társtulajdonosa az állatorvossal együtt szeretett volna mielőbb Dubajba utazni, hogy pontos információkat kapjon Overdose sérüléséről, de az arab országba való beutazáshoz szükséges vízumot még nem kapta meg.

"Jelen pillanatban a helyzet súlyosságát még nem lehet felmérni" - mondta Mikóczy. "A bejelentéssel is azért vártunk, mert szerettünk volna mielőbb visszautazni Overdose-hoz az állatorvosával, hogy teljes bizonyosságot szerezzünk, ám Dubajba minden beutazáshoz vízum szükséges, ennek megszerzése pedig időbe telik. Már a múlt hétre is volt megvásárolt jegyünk, de a vízumot akkorra még nem kaptuk meg."

Mikóczy hozzátette, a lovat a helyi állatorvos megvizsgálta, az ultrahangos felvételt elküldte Magyarországra, de teljes bizonyossággal csak akkor tudnak nyilatkozni Overdose állapotáról, ha állandó állatorvosa is megvizsgálja. A versenyló társtulajdonosa azt mondta, a mostani sérülésnek nincs köze Overdose korábbi patairha-gyulladásához.

"Ez ínsérülés, aminek semmi köze a patájához, úgy véljük, hogy maga a mesterséges futófelület sajátossága okozta" - nyilatkozta Mikóczy, s hozzátette, bízik abban, hogy a ló egy rövid pihentetés után be tud kapcsolódni a Dubai World Cup Carnival küzdelmeibe, igaz, csak a füves pályán sorra kerülő versenyeken.

Az arab országbeli szezon egy 16 állomásból álló versenysorozat, amely január elején kezdődött és március 31-én, a dubaji Világkupával fejeződik be. Utóbbi a világ legmagasabb díjazású versenynapja, amelyen 27 millió dollárt osztanak fel a futamok győztesei és helyezettjei között. A Dubai World Cup Carnivalra annak 15 éves története során nemhogy Magyarországról, de Kelet-Európából sem jutott még el ló.

Overdose november 13-án Rómában győzött Group III-as versenyen. Előtte a Royal Ascoton versenyzett még júniusban, s kiváló futással negyedik helyen ért célba. A 2010 augusztusáig veretlen, sorozatban 14 futamot megnyerő ló 12 győzelem után savós patairha-gyulladást kapott 2009-ben, mellyel veszélybe került karrierje, ám 2010-ben vissza tudott térni, de augusztusban csak hetedik lett a baden-badeni Goldene Peitschén. Tavalyi hoppegarteni sikere után a Haydock Parkban és a Royal Ascoton azonban újfent bizonyította egyedülálló tehetségét.

Sorozatos ellenőrzések az élelmiszeriparban

November 21-től december végéig folytatta a kiemelt élelmiszerlánc-biztonsági ellenőrzéseket az igazgatóság. A tapasztalatok összefoglalása után dr. Boncz Attila igazgató arról tájékoztatott, hogy az említett időszakban az átlagosnál jóval szélesebb körben ellenőriztek, az ünnepekhez kötődő tipikus élelmiszereken kívül sorra kerítették az élőállatszállítást és feldolgozást, a vendéglátást, a takarmányelőállító telepeket is. Összesen 619 egységben - ebből 75 vendéglátónál - végeztek ellenőrzéseket, amelyek folyamán 3532 terméket és 152 élőállat szállítmányt vizsgáltak.  Két súlyosabb eset történt, az egyikegy kerkabarabási engedély nélküli sertésvágás és -feldolgozás volt, a másik, amikor a rendőrség által lefülelt keszthelyi orvhalászok zsákmányát, 57 kiló halat koboztak el és semmisítettek meg.

A jellemző szabálytalanságok közt említette az igazgató a lejárt minőségmegőrzési időn túli forgalmazást, továbbá az eredetigazolás hiányosságait. Összesen mintegy 40 kilogrammnyi terméket vontak ki a forgalomból. Az igazgató hozzátette, ez a vizsgálatok számához képest kis mennyiség, és az elmúlt évekhez képest csökkenő tendenciát mutat. Felhívta a figyelmet a HACCP-rendszerrel kapcsolatos gondokra, sokan ugyanis megelégszenek azzal, hogy bevezették, de nem tartják karban folyamatosan. Szankcióként összesen 80 esetben éltek a figyelmeztetéssel, és 40 alkalommal került sor összesen mintegy 4,9 millió forint pénzbírság kiszabására.


Globális Felmelegedés : 

A természeti csapások sorra bombázzák bolygónkat, de eggyik legsúlyosabb a globális felmelegedés. Az ember nem is gondolná, hogy mennyi élőlény marad élőhely nélkül. Ráadásul ha a sarki jégpáncél elolvad, egyre magasabb lessz ,majd a tengerek vízszintje, ami hatalmas városokat dönthet romba, egyre csak csökken az ivóvízkészlet, ami akár a veztünket is  okozhatja.  

Íme egy reménytvesztett maci, aki az emberiség segítségére szorul. 

 Habár rengeteg szervezet lapult már edig mid kudarcba fulladt, vagy legalábbis nem sok jót tudtak tenni ezekért a szerencsétlen állatokért.

 Az emberiség további kártételei: 

A gyárak füstjei egyreinkább vékonyítják az ózonréteget !!!


Íme a Kolontári katasztófa :




Weblap látogatottság számláló:

Mai: 1
Tegnapi: 3
Heti: 1
Havi: 30
Össz.: 9 701

Látogatottság növelés
Oldal: katasztrófák
napisztori.hu :D - © 2008 - 2024 - csucs-sztorik.hupont.hu

A honlap magyarul nem csak a weblap első oldalát jelenti, minden oldal együtt a honlap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »